2022.08.25.

A színek önkifejező ereje, hatása hangulatodra

Live in color – Élj színesen! – ez a Mariana Ékszer mottója.

A minket körülvevő színek hatással vannak hangulatunkra: érzelmeinket híven tükrözik azok az árnyalatok, melyeket otthonunk uralkodó színeinek, berendezési tárgyainknak vagy ruhatárunknak választunk. Ahogy a különböző fazonok, stílusok váltakoztak a divattörténelemben, a felkapott színek is hasonlóképpen váltották egymást az évtizedek folyamán. Gondoljunk csak a 70-es évek színes mintáira, trapéznadrágjaira; a 80-as évek tiritarka diszkókorszakára, melyet felváltottak a 90-es évek állatmintái és fekete-barna tónusai, majd a 2000-es évek csípőfarmer őrülete számos változatos kék árnyalattal. Szerencsénkre az elmúlt években már nem divatkategóriákban kell gondolkodnunk: egyre erősebben előtört az önismeret – önmegvalósítás témaköre, melyben nem is szabad magunkra erőltetni az aktuálisnak vélt divatirányzatokat!

Választott színeink összhangban vannak testi-lelki egyensúlyunkkal is.

A nyugalmat árasztó kék, a koncentrációt segítő zöld vagy a kreativitást ösztönző sárga nagy jelentőséggel bírnak spirituálisan is, mely tudást használja a lakberendezés, az autóipar, a divatvilág és még számtalan ágazat. Nézzünk néhány példát, melyek után te is rájössz, vajon miért vonzódsz, miért érzed magadhoz közel bizonyos színeket!

  • Nyugtató kékek: bölcsesség, türelem és bizalom – ez a hármas pozitív tulajdonság jellemzi a kék szerelmeseit. A természettel szorosan kapcsolódó szín – a zölddel egyetemben – zavartalan harmóniát szimbolizál, melyre mindannyian törekszünk.
  • A lila filozófiája: A lila szín spirituális fejlődést és felszabadulást jelent. Jellemzően a mindig kutató, fejlődni akaró személyiség színe, aki az élet értelmét vizsgálja. Erős belső világgal, érzelmi tudatossággal rendelkezik az, aki szívesen visel lilát.
  • A zöldek ereje: a természetet szimbolizáló zöld árnyalatok természetes stresszoldó és frissítő hatásúak. Feltöltő és gyógyító energiával rendelkezik, viselete a barátságos, nyitott és nyugodt személyiségre jellemző.
  • Kreatív sárgák: kétségkívül figyelemfelkeltő szín, amely javítja a memóriát és segíti a gondolkodási folyamatokat. Az erősebb árnyalatai vibráló energiát sugároznak, mely magabiztos és határozott személyiséget érzékeltet.

  • A kifinomultság megtestesítője: meglepő módon a legfőbb szín, amely intelligenciát szimbolizál: a fekete. A színben rejlő elegancia erőt is képvisel, amely nemcsak viselőjére hat, de a vele kapcsolatba kerülő személy felé is érvényesül.
  • Fehér és bézs harmónia: eleganciát és formalitást közvetít a színpáros, amely kétségtelenül stílust és időtlen sikket sejtet. A finom árnyalatok érzékeny lelket tükröznek, empatikus és érzelmes személyiségre jellemzőek.

Ugye magadra ismertél?

Viselj bátran színeket, Live in color!

Ha éppen borús hangulatban vagy és legszívesebben feketébe vagy szürkébe burkolóznál, segíts magadon a színek erejével. Mivel hatással vannak hangulatunkra, tudatosan dobd fel a szetted színes kiegészítőkkel - meglátod mennyivel jobban fogod érezni magad! A közelgő ősz is számos meleg árnyalatot ígér, meríts a természet színeiből és élj színesen!

Változatos tartalmakért, inspirációkért nézz be hozzánk Instagramon is!

Továbbiak a blogban
2021.04.19.
Tavasz típus vagy?
Ezekből a színekből válogass!

Velünk született színeink alapján négy alaptípusba tartozhatunk: tavasz, nyár , ősz vagy tél. Sokszor nem könnyű egyértelműen besorolni magunkat egy-egy típusba, ehhez adunk egy kis segítséget! Ebben a cikkben a tavasz típus kerül górcső alá! A tavasz típus külső jegyei alapján romantikus alkat. Általában ránézésre is megállapítható a szőke, törékeny, babaarcú lányokról, hogy a tavasz hírnökei: színei meleg […]

2021.04.20.
Segítsééééég!
Menyasszony vagyok!

Menyasszonyi ékszer - ékszerválasztó - segítünk a Nagy Nap előtt! "Mi lenne, ha az életet nem években mérnénk, hanem boldog pillanatokban?" Heike Faller Boldogság, öröm, eufória – megkérte a kezed álmaid férfija! Már aznap tervezed az esküvőd, jól tudod, hogy a legjobb helyszíneket, zenekarokat már egy évvel előtte le kell foglalnod. Rengeteg a teendő! Ruha, […]

2021.04.20.
Mi az a ródium bevonat?
Eszik vagy isszák?

Ha azt mondjuk nemesfém, rögtön az aranyra és ezüstre gondolunk. A ródium bevonat kevésbé elterjedt, pedig szintén a nemesfémek sorába tartozik. Az ezekkel a fémekkel bevont ékszerek nemcsak tartósak, hanem értékállóak is. A modern nő ékszerei oly változatosak, mint a ruhatára – ezért talán nem túlzás azt állítani, hogy megszámlálhatatlan divatékszert rejthetnek ékszerdobozai. A divatékszer […]

2021.07.19.
Szeretem színek: kékek-zöldek.
Rád hogyan hatnak?

Kék-zöld színharmónia: az örök klasszikusok közé tartozik. Vajon miért szeretik sokan és hogy van az, hogy mindenkinek jól áll? A ZÖLD a természettel szorosan kapcsolódó szín, amely a szeretetet, békét és kiegyensúlyozottságot sugallja. A KÉK szín szimbolizálja a reményt, bölcsességet és bizalmat, ugyanakkor a természetben a zöld szín-testvére:  a tengerek, óceánok és az égbolt színe. […]

Mariana Hungary Kft 2022 - Minden jog fenntartva
Bevásárlókosár
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0